Jony Ive elhagyja az Apple-t!

2 kedvelés

Nem is tudom mit mondjak. Hála Istennek? :)
Így külsőleg úgy jött le nekem az egész vissza gondolva, hogy Íve tényleg zseni volt addig, amíg egy bizonyos személy megmondta neki, hogy mi jó és mi nem. Aztán meg ki tudja, lehet csak belefásult az egészbe.

Furcsa lesz, de kíváncsi vagyok, mivel rukkolnak ki az utódai.

1 kedvelés

Én nem vagyok benne biztos, hogy az utóbbi pár évben megjelent termékekhez még nagyon köze volt. Szerintem (és ez tényleg csak saját spekuláció) most elégelhette meg, hogy már nem hallgatnak rá egyáltalán és megpróbál olyan helyre menni vagy olyat csinálni, ahol még számít.

1 kedvelés

Én azt nem értettem, miért folyt bele a UI designba. A formatervezés egyszerűen tök más terület, ráadásul nála akkora a generációs különbség, hogy tulajdonképpen öreg hozzá. Olyanokra kellett volna bízni, akiknek már a hüvelykujja is képernyőhöz fejlődött :) Legalábbis az a szivárványos-ferlaufos korszak elég gáz volt.

Azert ahogy neztem, tovabbra is az Apple-nek fog dolgozni. Csak lehet, hogy most mar egyik oldalon sem lesz kizarolagossag.
Ez mindket iranyban jo lehet.
Lehet, hogy kapunk egy jobb egerfogot vegre, es ujra lehet mutogatni az Apple szoftvereit, hogy mennyire atgondoltak es logikusak…

Csinalt egy ceget, es dupla annyi penzert fog tervezni az applenek, majd par ev mulva lassan kikopik es igy nem lesz olyan nagy hiszti a tozsden mintha csak nyugdijba menne.

Azert ehez nem kell nagy latoknak lenni ;)

3 kedvelés

tkp. nem szakít az Apple-lel, hiszen külsős tervezőként már le is szerződött velük… szerintem arról lehet szó, hogy Apple alkalmazottként, nem tervezhetett kedve szerinti projektetek, talán újra inspiráló lesz neki!

az ifixit-en is van egy nem túl hízelgő cikk Ive-ról

Hát ők különösen ‘szerettek’ az ooszaragasztott, pattingatott, ‘egyszerszetszededsoserakodossze’ megoldásai miatt ;)

Egyszerűen kiöregedett, kiégett… Nem tudott már megújulni sem.

Mondjuk elég ha egy-egy új termékkel kapcsolatos felröppent híreket követően megnézed az önjelölt “apple designereket” milyen ötletes és szép dolgokat rajzolgatnak. Nem mind, de látni időnként kellemes megoldásokat.
Na ezek közül lehetne vadászni alkalmas embereket, vagy egyszerűen megvenni az ötleteket.