Úgy kezdődött, hogy… Még december végén elkezdtem keresni új széket. Akkoriban bejártam jónéhány üzletet. Az egyiken találtam egy akkor igen jó áron széket. Kipróbáltam és mondtam is az eladónak, hogy akkor most elviszek egyet. Kiderült, hogy nincs raktáron csak a kiállított darab. Azt mondta az eladó hölgy, hogy rendeljem meg interneten és akkor ha érkezik raktárra, akkor megkapom. Nos két hetente hívogattam őket és mindig azt mondták, hogy majd keresnek, hívnak ha lesz. Legutóbb két hete ígérték meg, hogy másnap felhívnak és azóta sem hívtak, hanem én hívtam őket most. Erre közölte velem a hölgy (akivel találkoztam első alkalommal), hogy elnézést kér, de nem gyárt többet a gyártó abból a székből és nem tud adni. De a kiállított darab még megvan és azt meg tudom venni. Persze úgy, hogy amikor ott voltam a helyszínen, akkor 33%-os kedvezmény volt rá, azóta felment az ára és csak 15%-os kedvezmény van most rá. És azzal a 15%-os kedvezménnyel meg tudom venni a használt széket. Hát majdnem mondtam neki erre valami csúnyát.
Szóval most ott tartok, hogy ismét keresnék széket. De egyáltalán nem találok sehol sem semmilyen normálisat. Szeretnék bőr széket venni (persze forgó széket), a legfontosabb a strapabíróság és a kényelem. Az, hogy milyen mechanika meg milyen plusz funkciók vannak, az nem érdekel. Nem akarok hintázni, hátradőlve filmet nézni, stb. Hanem arra kell, hogy ha órákat ülök a gép előtt, akkor kényelmes legyen és ne menjen tönkre a hátam.
Átnyálaztam ismét szinte az összes irodabútor oldalt, de mindenhol ugyanazokat adják és mindenhol ránézésre olyanok a székek, amik 1 óra alatt tönkremennek.
Persze láttam jobb székeket, de ezeknek már nagyon magas az ára. Amit maximum rá szánnék, az 100eFt körül lenne. Vagy nem sokkal több. Vagy ennyiért nem lehet kapni normális széket?
Menj be az IKEA-ba és üld végig a forgószékeket. Meglepően jók, ha a bőrhöz nem ragaszkodsz, nagyon jót találsz olcsón.
Nekem bőr van, tizensok éve, de amit vettem a kollégáknak hálós ikeást, az egy picit kényelmesebb. És te választhatsz, hogy kell -e karfa, ami a számítógépes munkavégzést csak hátráltatja szerintem.
Voltam Ikeában és Kikában is. Egyik helyen sincs normális szék. Kikában még ki is próbáltam néhányat, de az Ikeában egyáltalán nem láttam olyat, amit érdemes is lett volna kipróbálnom.
Bár az is igaz, hogy a mostani székemet kipróbáltam, ránézésre erősnek tűnik és mégis egy évet sem bírt ki, pedig nem olcsóbb fajta volt. Ezért is akarok normálisabbat venni.
Ez a legjobb szék, ami létezik, ezt két beroppant csigolya tulajdonosaként határozottan merem állítani. Szokott lenni itthon használtan vaterán, jófogáson, 40 körül.
Közben megvan a magyar forgalmazó is, bár nem látok árakat a weboldalukon. Viszont megtaláltam a használt irodabútorok oldalukat: http://www.blue-hasznaltirodabutor.hu/hasznalt_irodabutor_53/szekek_es_ulobutorok_55
Amúgy tényleg találtam két hirdetést, az egyik nemrég járt le, a másik meg 3 éve. Egyik alkalommal 30-ért, másik alkalommal 40-ért vittek el egy-egy ilyen széket. Lehet akkor tényleg érdemes várni még.
Igaz, hogy nem próbáltam, de ránézésre összetörik alattam :)
Persze olvasom, hogy 110kg-im tesztelték, de nem tűnik valami kényelmesnek. Amúgy meg ha minden széket végigpróbáltam volna, akkor 2 hétig nézegethettem volna székeket.
Amúgy a steelcase tetszik eddig, már csak találni kéne olcsón :)
Holnap bemegyek, kipróbálom. És valószínű, hogy veszek is egyet.
Már csak azért is, mert a mostani széken egyáltalán nem tudok ülni már hónapok óta. Csak eddig nem sikerült vennem.
Szóval valószínűleg veszek valamilyen széket holnap (ezt kipróbálom majd mindenképpen) és közben kutatok majd apróhirdetéseket, hátha találok majd használtan valami jót. Amúgy pont azt a széket, amit @esojaro ajánlott, pont 1 hónapja vettek meg 40-ért. :(
Lesz még. Én kettőt vettem itthonra, és amikor az új helyemen egy hét után kikészült a hátam, két nap alatt felhajtott egyet a főnököm. Szóval türelem. :)
Tudom, ezt megtaláltam. Fel is tettem a kérdést privátban, hogy lehet-e bankkártyával fizetni :D
Amúgy azért néztem meg a Gesture-t, mert láttam ezt a hirdetést és kíváncsi voltam, hogy milyen :D
u.i.: csak azt nem tudom, hogy az asszonynak hogyan fogom ezt beadni, hogy miért van nekem erre szükségem.
Bár közel 10-15 gyógymasszázs árából megvan :)
Nekem volt ilyenem, az IKEÁban tényleg baromi kényelmesnek tűnt, később találtam is egyet a Fynd-részlegben, ám hosszas használat után csalódtam benne, el is adtam. (A kartámasza pl. nekem túlságosan alacsolyan volt, barkácsolnom kellett hozzá.) Így biztosan kijelenthető, hogy az idő mondja meg, mint oly gyakran, meg hát különbözőek vagyunk, alkatilag is.
Egy cimborám – aki szintén derék-gerinc-bántalmakkal küzd– innen rendelt magának még régebben – talán hallomás alapján –, azóta is kapom a hírleveleket :))) buerostuhl24.com
Izé, a saját honlapján is csak 3 és fél csillagot kapott, úgyhogy (hosszas) kipróbálás nélkül biztosan nem érdemes (és lehetetlen).
Nekem is volt Markusom, nem rossz, de a kartámasz fix, és nem biztos, hogy kényelmes. Nagyon nem egy ligában játszik a Think-kel, ami használtan kb. ugyanannyiba kerül.
A mostani székemet kipróbáltam egy boltban, mielőtt megrendeltem. A boltban iszonyatosan kényelmes volt, de itthon nem tudtam egyáltalán beállítani, hogy jó legyen. Valamint nem figyeltem arra oda, hogy mekkora súlyra tervezték. Most ahogy utána nézek, 110kg-ot írnak max. Én (remélem) nem vagyok 100 még :) De tönkrement egy év alatt. Nem fix pozíciói vannak a háttámlának, hanem bármilyen pozícióban megtartható. És most ha hátradőlök, nem tartja meg a hátamat, hanem hátradől a háttámla. Szerintem még 1 év sem kellett ehhez. Egyébként ahogy megvettem, utána kb 1 hónapra rá becsípődött a hátam. A becsípődés előtt már éreztem, hogy valami nem stimmel és egy rossz mozdulat és kész.
Egyébként így, hogy utána olvastam most még többet még a Herman Miller Aeron székét ajánlják nagyon mindenhol.