Miért vennék Macet?

Én nem érzem gyorsabbnak a bootolást, mert nem szoktam újraindítani a gépemet, így nem is tudom most sem, hogy most hány perc alatt indulna el a gépem… Az az 1-2 másodperc az alvás időből felébredésre írtam. Vagy félreértettem valamit?

off: fecka erről a tesozásrol szokjál már le.
on

1 kedvelés

Most nem azért, de nem a boot idő fogja megadni, hogy mennyit ér a gép.
Pl mivel jobb az, hogy a Windows eltolja a kevésbé fontosabb processzek indítását a boot idő utánra és mikor már feljött a felhasználói felület, utána töltöget be dolgokat. Ok, annyival jobb, hogy látszólag hamarabb használhatóbb a rendszer, de a rendszer indítása után meg lassabb az egész. Szóval nem is tudom, az a legjobb, ha ki sem kapcsolom a gépet :)
Egyébként az 1-2 másodpercet csak úgy írtam, fogalmam sincs, hogy mennyi a konkrét idő főleg az új gépen nem tudom :D

Én egyébként ezzel sem értek egyet.
Eddig egy 2011-es Mac Minit használtam igaz 16GB Rammal, i5-ös procival 5400-as alap vinyóval.
A mostani gépemben i7-es proci, ugyanúgy 16GB Ram, ami ráadásul gyorsabb is és természetesen nem SSD, hanem PCIe vinyó.
És egyáltalán nem vettem észre az első használatkor, hogy legalább kétszer olyan gyors gépem lett, mint azelőtt volt. Egyáltalán nem töltötte be gyorsabban az oldalakat. Legalábbis nem emberileg észrevehetően. Tehát miért tennének bele drágább alkatrészt, ha az olcsóbb is jól működik? Ok értem én, hogy ennyi pénzért rakhatnának bele jobbat, de lehet akkor még drágább lett volna. Akkor meg azért lett volna felháborodás…

Nem haragszom :smiley:

Egyébként az első gépem indulási ideje 2007-ben kb 30-40 másodperc lett. Majd egyik pillanatról a másodikra kb 2 perc lett. Pedig ugyanaz a hardver volt benne.
Akkoriban sokat kerestem az okot, hogy miért lett ez így, nem találtam meg. Aztán rájöttem, hogy tök felesleges ezen gondolkodnom, hiszen úgy sem kapcsolom ki a gépet soha.
És a bekapcsolási idő egyáltalán nem reprezentatív. Attól, hogy lassabban kapcsol be egy gép, attól még lehet gyorsabb fontosabb helyzetekben.

Új gépeknél átlagos használatnál (böngészés, office programok, filmnézés, zene hallgatás) szerintem egyáltalán mindegy milyen winchester van a gépben. Jó, persze a másolásnál már észrevehető a különbség, de egyébként szerintem az átlag felhasználó észre sem veszi a különbséget. Legalábbis ha van is egy kicsit különbség, elenyésző ahhoz képest, hogy mekkora felárat kell érte fizetni.
Viszont mondjuk egy régebbi gépen már határozottan érezhető lehet egy winchester csere. Mondjuk azért is, mert már lehet a régi vinyó nem bírja annyira, mint egy új.

Az igaz :D

Nekem az a furcsa, hogy a 750000 ft-os 27-es 3,2Ghz/8Gb/1TB Fusion Drive gépben állítólag az SSD 24GB+ az 1TB vinyó. Ez régen 128GB SSD volt + a vinyó. Most már ha 128GB SSD-t szeretne valaki, akkor azt csak a 2TB Fusion Drive-nál kapja meg. Mennyit spórolhatott az Apple ezen nevetséges.

1 kedvelés

Sajnos az imac fejlesztésénél is abba az irányba mennek, hogy ne lehessen utólag bővíteni. A 21,5-es már teljesen ilyen is lett. Pont gép vásárlás előtt vagyok, egyik 27-es modellen gondolkodom, de várok pár hetet addig sok minden kiderül még.

Én is ettől tartottam. Ezelőtt a Mac Miniben 1TB vinyó volt, amint kb 800GB foglalt volt. Annyi szerencsém van, hogy van egy 1TB TimeCapsule is otthon és arra átmentettem azokat, amik nem fontosak valamint ami csak otthon kellhet. Így, hogy most minden fontos dolgot felraktam, maradt kb 40GB helyem. Ami hamar el fog fogyni. Viszont én gondolkodom azon, hogy veszek egy 250GB memória kártyát, mert az csak 40eFt és arra megint mehetnek a “kevésbé fontos de jó ha nálam van” adatok.

Igen, attól függ ki mire használja. Bár szerintem a zene projekteket amúgy is külső raid vinyón tárolnám. Fényképeimet flickr-en tárolom. Programozok és az összes munkám amúgy is sourcecontrol által Bitbucketen tárolom, aminek millió előnye van mindamellett, hogy biztonságban van. Filmek (csak pár darab) átköltöztek a TC-re, hisz úgy is otthon nézem őket. Egyébként a TC-t ingyen kaptam :D és csak adatmentére kellett, nem pedig napi szintű használatra. Arra meg tökéletes!

én most rendeltem 128gb-osat itunesnak :)

akkor már fele ennyiért egy TB ház és az 20Gb nem 10. persze jó a nas, de nem mérhető össze egy vinyoval ami közvetlenül a gépen van, hálozaton soha nem lesz olyan egy fájl használata.

http://www.amazon.de/Transcend-JetDrive-Speichererweiterung-MacBook-2012-2015/dp/B00MTHLURE/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1445159203&sr=8-1&keywords=transcend+macbook+pro szerintem ennyiért jó vétel.

mutas nekem egy NAS-t ami 1000MB-ot tud. fecka megint nagyon szép az elméleti tudásod de ez csak elméleti max sávszéllesség, főleg egy hálozatnál lényegesen komplexebb az adat átvitel mint egy TB portnál.

Ha már elméleti dolgokról van szó, akkor az Ethernet az 1000Mbit/s, míg a TB az 10000 Mbit/s. Elméletileg 10x annyit tud. Természetesen ehhez az ellenoldalon is kell rendelkezni egy megfelelő eszközzel, ami tudja ezt.

Nincs ethernet a laptopon: erről már évekkel korábban is volt szó, hogy azért hagyta el az Apple, mert egyszerűen nem fért be a gép vékonysága miatt. Máskülönben egy laptopot azért vesznek, hogy hordozható maradhasson. Harmadjára pedig szintén megoldható kiegészítővel, tehát akinek netán mégis szüksége lenne rá, meg tudja oldani.

oké 400e a ház, de kell router és, ethernet átlakaító is. 1866MB/sec olvasás amit erősen kétlek milyen routeren keresztül jött össze?

Igen, kicsit le vagyok maradva. Tudom, hogy elérhető nagyobb sávszélesség is lan aggregációval, csak nem láttam még olyan számítógépet, ami tudná kezelni. Persze elhiszem, hogy van, de milyen áron? Mármint mit kell ahhoz a gépbe építeni, hogy tudja a link agregációt? Vagy van már olyan csatlakozó, ami egyben tudja?
Thunderbolt alatt pedig hirtelen rákeresve:


Ahol írják, hogy SSD esetén 1150 MB/s (igaz olvasási) sebességet tud.

400e a ház
150e egy TB-10Gb ethernet átalakító

routert még nem találtam linkelnél egyet bfecka? csak ha szerinted ez annyira olcso megoldás és életképesebb. várom.

A leírásban ott van lentebb, hogy ha kicseréled SSD-re, akkor tudja az elméleti sebességet, amit írtam.