Apple Special Event 2016.09.07.

Igen, arról nem tehet, hogy az Apple szeptemberben ad ki új készüléket, de arról igen, ha direkt elé teszi a saját bemutatóját. Mint ahogy most a Samsung próbálkozott. Mert értem én, ha mindig mondjuk júniusban vagy júliusban vagy akár augusztusban csinálná. Tehát egy körülbelüli azonos időszakban. De nem, mert az ujjlenyomatos telefont (ahogy írtad) 1-2 hónappal az Apple előtt jelentették be. Ezt meg 5-6 hónappal. Tehát van azért különbség a két időpont között. És nem biztos, hogy azért hozták ki ilyen hamar, hogy beelőzzék az Apple-t, hanem, hogy másokat is beelőzzenek.
De még ha úgy is van, hogy tényleg megtervezték ezt előre szépen felépítették a terméket, letesztelték és működik minden úgy, ahogy tervezték, az még nem jelenti azt, hogy jobb. Tehát még mindig nem értem ezt: “Jobb volt a Huawei”, hogy mit jelent.

Nekem is kene a jack, es pont ezert adnak atalakitot, 2 ev mulva mar nem fognak.

halál frankón gondolod, hogy miután meglátták a huapöcs telefonokat, utána nekiültek reszelni és két hónap múlva bemutatták???

neked fogalmad sincs mit jelent egy terméket megtervezni, hogy abban hány év megelőző kutatómunka van, hány év innováció és szabadalom, mennyi teszt és stb…

név nélkül - van egy ismerősöm egy ismert autómárkánál a gyárban az egyik meghatározó részlegben a tervezésekért felelős igazgató - tehát azoknak a keveseknek az egyike, akik ma 2016-ban tudják, a jövőt… szóval ő nyilatkozott, hogy bizonyos fejlesztések 10 év alatt érnek be olyan szintre, hogy abból termék legyen!

gondolj arra, hogy Jobs mit nyilatkozott az első iPhone prototípusáról és az jóval megelőzte 2007-et!

remélem sikerült felkapcsolnom a lámpát :smiley:

3 kedvelés

Feckanal? :D most viccelsz igaz?

2 kedvelés

A gyartosorok elkesziteserol, programozasarol es teszteleserol nem is beszelve…

Szerintem (a korábbi írásából ítélve: “Szerinted a leicaval való együttműködés a ház tervezése a telefon belsejének tervezése egy nap alatt megvan?”) ő is így gondolja…
Szóval szerintem csak félreértetted amit írni akart.

1 kedvelés

értelek, ezen az alapon az autógyártásban semmi nem történt, mert mindegyik autó 4 keréken gurul ma is… tehát Karl Benz előbb ért célba mindenkinél…

1 kedvelés

Nem ertem a logikadat most vizonalsz megint. De megmondtak mar nem kotelezo venni.

kicsit ugy erzem ha nem lenne az lenne a baj…

1 kedvelés

Miért járna?

Egyszerúen pont az olyanok miatt mint te belerakták, hogy ne tudjanak ezzen károgni és pont. Nekem is hiányzik a jack dugo, de elfogadom ugyse tudok mit csinálni. Nekem még így is magasan az iOS és a MAC OS ökoszisztéma a legjobb elfogadom, más rendszernél meg más dolgokat kell elfoadni.

1 kedvelés

Szerintem nem feltétlenül a károgók miatt, az is közre játszhatott, hogy a Lightning-csatlakozós fülesek száma konvergál az egyhez, a bluetooth meg nem éppen zenehallgatásra lett kitalálva, úgyhogy abból is nagyságrendekkel kevesebb van, mint Jackes fülesből. Szóval, ha azt akarták, hogy az emberek tudjanak zenét is hallgatni a telójukon, akkor muszáj volt az átalakítót berakni a dobozba.

1 kedvelés

Ez most hogy jön ide? :)

Nemrég megjelent az LG V20, ami szintén dupla kamerával érkezett. Arról persze nem olvastam még, hogy ez mire jó, de érdekesség képpen ez már egy harmadik megoldás a Huawei és az Apple-höz képest. Ugyanis itt két különböző felbontású és “fényértékű” lencsével érkezik. Hogy ez mire lesz jó, arra kíváncsi leszek. Azon kívül, hogy talán az egyik sőtétben készít jobb képet, míg a másik világosban, de csak talán. És ha emiatt van két lencse, akkor azért a Huawei megoldása jobbnak hangzik. (de csak hangzik, majd kiderül…).

Szóval a legnagyobb gond a jack elhagyásával, hogy mostantól kezdve a D/A audio konverter a fülhallgató gyártó gondja lesz. Ami pont az eddig legnagyobb előnye volt az Apple cuccoknak zenehallgatás terén.
Szóval egy hónapja kb utána néztem, hogy milyen vezeték nélküli lehetőségek vannak, ha tényleg elhagyják a jacket. És vagy az ember kiad egy valag pénzt vagy megveszi a legolcsóbbat, mert ott már úgy is mindegy. Nem fognak jó minőségű bluetooth képes fejhallgatót gyártani, ami még olcsó(bb) is. Szóval én csak emiatt sajnálom a jack-et, mert azért lényegesen több minőségből és árkategóriából lehetett választani.
Persze próbáltam keresni olyan modult, ami mondjuk bluetooth vevő és átalakítja jack-re a fülhallgatónak. Persze láttam olyan kivitelt, amit a fejhallgatóra lehet erősíteni, de az meg hogy néz ki? Ha meg nem a fejhallgatóra tesszük, akkor meg mi értelme van a vezeték nélküliségnek?
Szóval ezt beszívtuk :D

2 kedvelés

Azért megnézném az átlagos élethelyzetben hányszor tudnád megmondani vaktesztben hogy kábel vagy BT :)

1 kedvelés

Most akkor a Lightning tartalmaz analóg audio kimenetet vagy sem? Mert most olvastam egy cikket a beszmacen és az egyik hozzászólás megjegyezte, hogy szép, hogy 3500 Ft-os lightning - jack átalakítóban benne van a DA konverter. Erre a következő leszólta de durván, hogy mekkora hülye, mert a Lightninban van analóg kimenet… Pedig én is úgy emlékeztem, hogy egyáltalán nincs benne analóg kimenet…

nincs benne. tudomásom szerint.

Mindenre eleg egy ve golf is vagy egy opel astra meg is tobb felsokategorias auto van. Ez a legbutabb erv. Igazabol akkor is eletben maradsz ha specialis urhajos kajat ennel csak, lehet is ilyen szolgaltatasert fizetni. De azert meg is csak jo rendes etelt enni.

De megemlithetem a sexet is. Fajfentartashoz nem kell gyakorolni parnaponta de azert na :D

1 kedvelés

A telo szamomra nem erre valo, lasd az a felulet ami jo 5" nem mukodik 23"-on. Wp/metro…

Szuper video: https://www.youtube.com/watch?v=tsOXIj3Y3z8