Nem tudom, hogy mi történt, de a hétfő reggeli bekapcsolás után az egyik iMac, amit szervernek használunk, megtagadta a behatolást. Látja az összes eszközt a hálózaton, három másik gépet, telefonokat, még a Windows-os számlázót is, de megtagad minden próbálkozást, ha a külső eszközökről próbálkozom. Tűzfalat már kikapcsoltam. Az összes többi gép kommunikál egymással, régiek újabbak, különféle oprendszerekkel, de gond nélkül megy a fájlmegosztás. Látható a többi rendszerről is, ott van az oldalsávban, de hiába töröltem, hoztam létre újra a felhasználókat, a vezérgép ellenáll. Minden rendben ment eddig, semmit nem állítgattam. Ezen a gépen már csak a Ventura fut el, végső megoldásként csináltam egy clean installt, de ugyanaz a helyzet. Az új M2-es laptop vígan kommunikál az El Capitan-os kollégáival, de a Venturás sztrájkol. Látja, eléri a többieket, befelé a beállított felhasználót, a jelszót is elfogadja elvileg, mert nem rázza meg magát, mint amikor hibás adattal próbálkozik az ember, de utána csak köröz és azt írja, hogy “Csatlakozás”…
A múlt héten frissítettem a Venturát, utána napokig nem az irodából dolgoztunk, lehet, hogy már a frissítés után jött a gebasz, csak nem dolgozott rá senki a hálózatról. Sajnos nem tudok régebbi verzióra visszaállni, mert nem engedi a rendszer, az Apple meg csak a legfrissebbet kínálja.
A rendszerbeállításokban be van kapcsolva a “Fájlmegosztás”.
Valami ötlet… amíg a második clean install lefut?
A leirt halozat strukturaja nem “optimalis”… Ennel mar az is jobb megoldas, ha elfelejtitek a “vezergep”…stb halozati definiciokat es letrehoztok (akar egy business) cloud fiokot amelyet minden lokalis eszkoz eler (gmail, icloud, dropbox…stb).
A local megoldas egy NAS lenne (a jelenlegi felallast meg el kellene felejteni).
Nálunk a felhőalapú hálózat nem igazán jöhet számításba, mert néha irdatlan méretű anyagokkal dolgozunk, pl. 800 oldalas termékkatalógusok, néha szimultán 2-3 nyelvmutációban. Rengeteg fotó, rajz stb.
Csak azért szeretném ezt a vezérgépes megoldást továbbvinni, mert ez nálunk remekül bevált. Most sem lenne gond, ha valamiért nem vált volna egyoldalúvá a hálózati kommunnikáció. Clean install után minden oké, mindenki lát mindenkit, aztán egy újraindítás után megint lezár az iMac és nincs elérés.
Úgy gondolom, hogy ez egy olyan probléma, amit meg kell oldanom. Olyan nincs, hogy egy eszköz gondol egyet és onnantól nem elérhető a hálózatból.
Mindazonáltal egyetértek azzal, hogy lenne ennél optimálisabb hálózati struktúra. De erre az újonnan jött hibára megoldást kell találnom.
Egy frissítés előtti Venturát nem tudsz felvarázsolni? (Izé, biztonsági frissítés volt, ami tönkrevágta?)
A NAS gyors és szinte fájdalommentes megoldás lenne (még mindig jobb azzal, mint sehogy).
Azon vergődöm, de akárhonnan töltök le egy pl. 13.7.2-es verziót, telepítés után mégis 13.7.5 lesz belőle, pedig nem kínál fel frissítést, amit megtagadhatnék.
A biztonsagi frissitesek nem veletlenul erkeznek - foleg akkor, ha nem elszigetelt halozatrol beszelunk.
A NAS lenne esetedben a legjobb megoldas. Celszerubb lenne a “kesz” termeket vasarolni, de egy napi hasznalaton kivuli hardware-bol is lehet NAS-t reszelni (ez ido es gyakorlat kerdese).
Egy egyszeru kulso meghajtobol nem tudsz NAS-t csinalni. Ehhez szukseges egy HW ami kiszolgalja a halozatrol erkezo kereseket. Ha terjedelmesebb file-okat mozgattok a belso halozaton, akkor nem elhanyagolhato szempont a NAS HW halozati illesztese, valamint a hozza kapcsolodo kulso meghajto csatoloja (az USB 2-3 karcsu lesz) - felteve ha “barkacsolsz”.
Egyebkent a cloud hasznalat sem teljesen kizaro tenyezo - mivel cache-eli a cloud tartalmat a workstation-on - es a valtozast update-eli a cloud serveren. Ha 500-1000Mbit-es optikai hozzaferesed van, akkor ez sem ordogtol valo.
Inkább NASsolnék. Ezekhez van valami platform függő alkalmazás, vagy azt még külön kellene beszerezni? Mindjárt leugrok egy szaküzletbe, ott jobban értenek hozzá, mint az ALZA-nál.
A felhőtől félek, bár arról is lehet biztonsági tükrözést csinálni. Ha egyszer eltűnne az adatbázisunk, akkor lehúzhatnánk a rolót.
Megnéztem a Synology videóját, nem tűnik olyan nagyon bonyolultnak. Ahogy láttam, nagyon testre lehet szabni, nagyon jó a support. Nem akarok távoli elérést neten keresztül, egy belső zárt hálózatot szeretnék. De ha elvéreznék, van néhány informatikus haverom.
En csak tanacsot tudok adni, hasonlo dolgokat csinalok cegeknek. Azt kell merlegelni mennyire is fontos adatokrol van szo, az ilyen tarolasokat erdemes elotte megtervezni. Szukseges-e Online/Offiine backup, milyen jogosultsagi szintek legyenek, kell-e neki szeparalt halozat? Ha megall a szuper kattintgatos NAS, akkor pontosan mit es hogyan csinalsz.
Minket altalaban akkor szoktak felkeresni amikor mar elbuktak x evnyi melot, mert a fonok haverja az informatikus pistike vett egy nas-t es beallitotta es azon volt minden, pont ott a frigo tetejen.
Az adatok nyilván nagyon fontosak, konkrétan a cégem léte függ tőlük. De mivel nem vagyok kezdő, az elmúlt évtizedekben már volt néhány eset, amikor megnyalintott a halál szele, vagyis sanszos volt a teljes adatvesztés. Azóta mindenről van három biztonsági mentésem, amiből kettő fizikailag is el van szeparálva, vagyis földrajzilag is más helyen laknak, ráadásul ezek teljesen le vannak választva, csak addig vannak a rendszerre csatolva, amíg megvan a friss backup. Így is lehet gebasz, de a legrosszabb esetben is max. néhány napnyi munka veszhet el. Tehát NAS ide vagy oda, ezen kívül is lesznek manuális és ütemezett biztonsági mentéseim a jövőben is, nem akarok távoli netes, felhőalapú eléréssel dolgozni. A Synology ehhez rengeteg opciót kínál, amik alapon is nagyon biztonságosak. A NAS csak arra kell, hogy az irodai munka egyszerűbb legyen, ne a vezérgép munka mappája legyen megosztva, arra dolgozzon mindenki. Ezzel is rendben ment eddig minden, amíg nem jött ez a ■■■■■ fájlmegosztási probléma a héten. Ezt szeretném megoldani a NAS-sal. De ha van jobb ötlet, akkor mondjátok… bár már megrendeltem a Synology-t.
Synology szerintem is jó választás. Az os szerintem könnyen kezelhető vannak benne tök jó funkciók. Javaslom, hogy @Smiley tanácsait megfontolva gondold végig a felhasználást. A synology-val könnyen tudsz backup-olni lokálisan is, illetve akár offside mentést is csinálni automatán másik synology eszközre.
Az elvárások adottak, az adatkezelési és védelmi protokoll esetében az eddigieket fogom követni. Már csak azért is, mert ezt már megszoktuk és a gyakorlatban is bevált. Nálunk alapfeltétel, hogy legyen biztonsági mentés, de ne valós idejű, folyamatos tükrözés, hanem adott időközönkénti “pillanatfelvétel”. Van, hogy csak később derül ki valami vèletlen felülírás, olyankor nagyon hasznos, hogy most a TimeMachine-ból vissza tudjuk nyerni az eredeti állapotot. A másik alapfeltétel, hogy a backup-ok legyenek elszeparálva, azokból véletlenül ne lehessen betölteni bármit is. Nálunk a duplikátumok katasztrofális problémákat okozhatnak.
Úgy láttam, hogy a Synology-nál van lehetőség külső USB eszközre is backup-olni, nekem ez fontos lenne.
Szóval ez lenne a terv. Nyilván nem megyek neki ész nélkül. Nem vagyok informatikus, de monitorok előtt telt a fél életem. Tudom, hogy mik a veszélyek, mik a speciális igények, ezeket kell megoldanom. Nem biztos, hogy mindent meg tudok csinálni saját magam, de ami nem megy, ahhoz kérek segítséget.
Szóval akkor a legfontosabb rész a RAID és a hw kiválasztása. RAID1 vagy RAID6(0)+hotspare. Csak CMR disk-et vegyél, lehetőleg +1db legyen polcon tartaléknak. APC szünetmentes jól működik nagyon a synology-val, be tudod rendesen állítani a grafikus felületen is. Még mielőtt bármi adatot teszel rá, próbáld ki a hogyan működik. Ha szeretnél bármilyen disk garanciával élni az évek során akkor mindenképp használj encryption-t. Smart-ot érdemes rajta beállítani, hogy heti/havi rendszerességgel futtasson tesztet a disk-en, és ehhez valami monitorozást is ki kell találnod. Kapcsold ki a disk sleep-et, mert ez fogja kinyirni őket, minél kevesebb indítás annál valószínűbb a hosszabb élettartam. Felhasználástól függően el lehet gondolkodni azon, hogy SSD legyen a storage.
Azt gondolom, nem kell mondanom, hogy mindenkinek saját user és admin user-el csak a felületre lépsz be és semmi másra nem használod. Magát a configot is nagyon fontos backup-olni. Érdemes 2FA-t rakni az admin user-re. Ha a hálózat engedi, akkor a management és user hozzáférés szeparált vlan-on legyen. Minden olyan service-t kapcsolj ki amit nem használsz. Automatizált backup kötelező, mert a RAID nem backup, ezt nagyon sokaknak téves biztonságérzetet ad. Erről is szükséges a rendszeres riport. A frissítéseket előre tervezhetően érdemes beállítani, ezt nem szabad elhanyagolni. Ha ez automatizált akkor itt is kell a riport.
Köszi Smiley, ez nagyon alapos volt! Szerencsére a Synology is nagyon sok és nagyon közérthető anyagot adott közre a konfigurálásról. Ha elakadok, majd kérek segítséget. Gondolom, kikapcsolni nem nagyon szokták a NAS-okat. Ha a sleep ki van kapcsolva, akkor folyamatosan pörög a disk? A gépeink is max hétvégén, vagy szabadság alatt vannak kikapcsolva.