nézd!
archicad-del tervezek, most épp olyan rajzot készítek, ahol kb 20.000 (húszezer) db homlokzati elem van (téglák, frízek, ablakok, spaletták, kutyfaszacintányér.
Ehhez már erőgép kellene. ezt onnan veszem észre, hogy a mbp-m (két éves) eléggé megszenved vele.
nyilván jó lenne egy asztali pro masina. csakhogy én a terveimmel rohangálom a megrendelők felé. oda nem vihetek asztali gépet, erre kell a noti.
két gépet fenntartani meg nagyon nagy luxus lenne.
Igen, így nézve igen, jogos. Főleg, hogy 3 évvel ezelőtti hardvert adnak ugyanannyiért. (Force touch meg elmehet a … mert sosem használom… bár lehet ez az én hibám).
Viszont egy kis érdekesség. Az történt, hogy van egy kislámpám az asztalon, ami úgy van elhelyezve, hogy belóg a laptop felé (monitorral használom a gépet). A mellette lévő szekrény tetejéről leesett egy doboz, ami nagyon poros volt. Ráesett a lámpára (lehajtotta a lámpát) és onnan a trackpad mellé. A következő néhány másodpercben a gép ventilátorából egy nagyobb füstfelhő jött ki. Legalábbis elsőre annak tűnt, azonnal lehúztam a telefont a gépről, lehúztam a monitorról, de látom, hogy megy a gép. És akkor vettem észre, hogy tiszta por azon a részen, ahol megjelent ez a felhő. Szóval egyszerűen a gép kifújta magából a port. Nem tudom, hogy erre van-e érzékelő benne, vagy hogy lehetséges ez, de tényleg olyan érzésem van, mint ha direkt fújta volna ki a port a gép. (mert ugyebár hirtelen megjelent az a nagyobb porfelhő).
Amikor benne volt a dedikált VGA akkor az IGP még fasorban se volt.
Értem én, és jogos is, hogy ennyi pénzért legyen benne egy ütős videokártya.
De megint kérdezem, hogy az kinek kell?
Tudom, a filmes szakmának (és most mar tudom, hogy az építészetnek/gépezetnek is szüksége lehet rá: archicad/autocad). Játékhoz tudom, hogy jó lenne, de játék miatt meg nem vesznek Mac gépet.
A benchmarkoknak kell :)
És még egy kérdés :)
Akiknek ténylegesen szükségük van jobb grafikus kártyára, azoknak nem jó ami van dedikált? Arra gondolok, hogy ha tényleg valakinek nem elég az Iris kártya, akkor veszi a drágább modellt. Tehát nekik feltétlenül fontos, hogy a lehető leggyorsabb legyen benne? (jó persze filmeseknél gondolom, plusz olyan területek, amik 3D-s renderelést csinálnak…) de még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy feltétlen szükséges, hogy mobil gépek legyenek.
Mondjuk azer,t hogy ha ennyi penzert vettem egy gepet, akkor ne kelljen mar melle egy masik, ha jatszanek is egy picit. Vagy jatekot/3d-t fejlesztenek.
Adott egy jo minosegu, jol osszerakott gep, minosegi elemekkel. Minden adott a fejleszteshez, kiveve, hogy a grafikus kartya olyan gyenge, hogy sirni tamad kedved. Felteszed az Unity-t, vagy az Unreal Editort, es mar mesz is a boltba egy vacak Dellert, hogy mozgasban is megnezhesd a slideshow-t amit csinaltal.
Persze annyibol jo, hogy az a Dell mar tenyleg apropenzbol megvan. :)
Macen fejleszteni jatekot win ala? :)
Nem. Macen mac ala.
De mivel a fejleszto eszkoz nagyjabol multiplatform, igy az ember viszonylag konnyen tudja fajditani a szivet, hogy hogy is fut ez nagyjabol naprakesz hardveren/driverekkel.
Macen meg ugyis arra kell fejleszteni amit a fejleszto is hasznal ;). Persze multiplatform, nem vagyok jatekfejleszto de azert ne mond mar hogy win10 ala vagy xbox one-ra praktikusabb os x alol fejleszteni mint win alol. Amugy a profi videosok jatekfejlesztok 3d renderelok… Hany %-a lehet a vasarloknak? Ha megcsinalnak ezt a brutalis mobil ws-t annak a par szazaleknak akkor meg azon menne a siras miert kerul 1 millioba amikor a del-nel meg csak 450e huf.
Nem praktikussagrol beszelunk, mert nem vagyok jatekfejleszto, csak szeretek barkacsolni. De azert ne kelljen mar Apple napszemuvegben jarkalnom azt matrazva, hogy jo ez a gep, es ennel jobb videokartya ennyi penzert ilyen laptopban nem lehetseges…
Kovetkezoben mar nem is nagyon lesz szerintem dgpu.
Komolyan nem értelek benneteket: szenvedtek ezzel a számítógép összehasonlítgatással, amikor vehetnétek iPad Pro-t is. :)))
Fuss! :D
Irónija vót. ;)
Amúgy most nyomtam le a szánalmas 2 kilométeremet. True story. :)
Hogy jott ide az autos pelda? :)
A szaGertok, mint “brit tudosok”?? :)
Akkor egyszer majd probalj meg 30-40-el kozlekedo dupla potos kamionokat elozgetni a balkani hegyekben egy 1,5-os diesel autoval, es megtudod, hogy miert nem eleg. En 200 loero alatt en biztos nem vennek autot, es nem a szaguldas, hanem a biztonsagos elozes miatt.
Mennyit járunk a balkáni hegyekben? Ne haragudj, de ez marhaság.
En pl eleg sokat. De ez csak egy pelda volt a reszemrol… persze ha csak a varosi bevasarlashoz veszi az ember az autot akkor oda nem kell teljesitmeny tartalek, viszont ha hasznalja is, tehat hosszu tavu utakra azert oda nemart. :)
Oda sem kell 200, csak felvitte az isten a dolgunkat. (Ha pedig 200, akkor miért nem 300?)