NetKert.hu – "valakik valamiért letiltják egyes IP címek elérését"

Wordpress.com egy jó kiindulás pl. WordPresshez.

@147break
Köszönöm szépen.

@tetragir
Köszönöm szépen.

A szervernél érdemes saját fix IP-t használni, hogy elkerüld azt, hogy ne tiltsák a levél küldést. Viszont otthon teljesen felesleges fix IP-t fizetni, mert azzal csak és kizárólag saját magadnak oldod meg a problémát, másnak nem.
Tehát ez esetben hiába fizetnél fix IP-t még a szervernél is, ott sem oldotta volna meg ezt a problémát, hiszen a kliens IP címét tiltották, nem a szerverét.

Köszönöm a választ. A netkert-es ügyfél honlapja nem volt teljesen elérhetetlen, csak egyes látogatók számára. Az eddigi magyarázatokból, valamint a netkert/silihost illetékeseinek válaszaiból úgy értelmeztem, hogy bizonyos IP-kről induló rosszindulatú tevékenységek miatt bizonyos adatbázisokból dolgozó szerverek egész tartományokat tiltottak le, beleesve az adott honlap egyik-másik látogatói is, akik számára így elérhetetlenné vált a netkert/silihost ügyfél adott honlapja. Esetleg félrerthettem az ok-okozati összefüggésket?

röviden:
van egy (több) tűzfal szabályuk, amiben olyan ip címek, tartományok kerülnek fel, akik felől rosszindulatúnak titulált forgalom érkezett valamikor. Ezek a címek automatán felkerülnek egy időre, majd idő elteltével lekerülnek a listáról. Ha újra jön a rosszindulatúnak titulált forgalom, újra visszakerül a listára. Mivel sok szolgáltatónál már egy ip mögött több ügyfél is tartózkodhat, vagy esetleg egy egész szolgáltatói tartomány felkerülhet a listára, így állhat elő az a helyzet, amit te is tapasztalsz.

másik szolgáltatónál pl ez így néz ki:
szolgáltatónál az ügyfél jelszavakat módosított. levelező kliensem a korábbi adatokkal próbált csatlakozni, ezért az ip-m tiltó listás lett a szolgáltató minden szervere felé. Nem csak levelezés irányba, minden szolgáltatásukból bannoltak, minden próbálkozó ip-címemmel. Kilőttem a helytelen próbálkozó mail klienst, 24óra múlva működött tovább mindenem.
Van még az a lehetőség néhány helyen, amit hívhatuk tesztelő kapcsolónak, hogy a szolgáltató kezelő felületén felvehetsz “átengedő” ip-címeket, amiket nem fog figyelni 24órán át, így nem zárod ki magad ilyen esetben.
Ez persze most számodra nem megoldás, siliékkel kellene egyztetni, miért-milyen szűrésen akadt fenn a kupac ip-cím ami miatt neked is eléhetetlen lett a szolgáltatásuk.

Köszönöm szépen. Ez esetben kb. miként oszlik a felelősség? – “Hiba az Ön készülékében.” vs. “Elnézést kérünk. A hiba nem az Ön készülékében.”

Melyik esetben?
Normál esetben ezek a tűzfal dolgok ismertek a felhasználó/üzemeltető számára is.
Ahogy a többiek is írták, ha a szerveren saját ip-d van, akkor (jobb esetben) csak azon az egy ip-n lesz aktív a tiltás, amire a “támadás” érkezik, többi kiszolgálót nem érinti.

silinél nem tudom hogy van ez most.

Logikusan a szolgáltató próbálja magát és a szolgáltatás stabilitást védeni.

Az én konkrét esetemben az ügyfél módosított jelszót, nem a szolgáltató. Így az miért lenne a szolgáltató sara, hogy a kliensekben nem lett frissítve ez a változás?

A netkert/silihost ügyfele honlapjának részleges elérhetetlensége egyes látogatók IP-tiltása miatti esetre gondoltam.
Innen indultunk ki:

Szerintem maga sem az ügyfél, sem a szolgáltató nem egészen felelős.
Pontosabban, ha maga az ügyfél nem védi rendesen a gépét és támadásokat indítanak róla, majd bekerül egy blacklistre emiatt az IP, akkor az ügyfél a “hibás”. Ugyanakkor, ha nem ő miatta került blacklistre az IP, akkor az ügyfél már nem hibás, csak így járt.
A szolgáltató oldalról nézve pedig teljesen jogos, hogy ilyen blacklistekre feliratkoznak és az alapján tiltanak, illetve saját maguk is tilthatnak bizonyos szabályok mentén. A szolgáltató viszont felelős azért, ahogyan az ilyen esetet lekezeli. Tehát úgy gondolom, hogy ha ilyen bejelentés van, azt normálisan ki kell vizsgálnia. Szóval itt csak a kommunikáció miatt lehet elmarasztalni.
Technikailag mi is csinálunk olyat, hogy ha 10 sikertelen belépés van, akkor tiltjuk magát az IP-t “ideiglenesen”. Ez azt jelenti, hogy ezen a ponton csak a login szolgáltatásban tiltjuk a felhasználót. Ha aznap nem jelentik a hibát, akkor automatikusan bekerül a tűzfalra és tiltjuk mindenhonnan az IP-t.
Ugyanakkor mi most pont úgy jártunk, hogy a cégünk egyik NAT IP címe van tiltva a rendőrségnél. A felhasználóink egy része nem éri el a rendőrség levelezését. Nekünk van információbiztonsági vezetőnk, ilyenkor ő jár el az ügyben, ő veszi fel a kapcsolatot jelen esetben a rendőrséggel, hogy miért tiltottak minket és vegyék ki a tiltásból.

Nagyon köszönöm a magyarázatot!

Ez a téma automatikusan bezárult 60 nappal az utolsó válasz után. Az új válaszok már nem engedélyezettek.