Sorozatok

Nem vagyok egy sorozat rajongó. Anno egy mentésre szánt hdd-n találtam a 24 4. évadot, azt végignéztem. A kosztümösökből láttam párat (A katedrális, Tudorok, Borgiák, Vikingek) ezek bejöttek. Igazából az a bajom a sorozatokkal, hogy én képtelen vagyok komplett sorozatokat végignézni. Nem tudom miért, de ez van. Inkább leülök és elolvasok egy könyvet. Az megy, ahhoz van türelmem.

Hallottatok már a Foo Fighters: Sonic Highways dokumentumfilm sorozatról?
Írok egy pár sort 4 rész megnézése után (a 8 részből).
Szerintem sok embert elriaszt az, hogy Foo Fighters a sorozat címe, azaz nem feltétlenül szeretik a zenekart annyira, hogy megnézzenek akár egy részt is. Pedig egyáltalán nem a Foo Fighters-ről szól az egész. Például a harmadik részben az 1 órás műsorban kb 5 percet szántak a zenekarra. Tehát akkor miről szól? A Foo Figthers zenekar meglátogatott az USA-ban 8 várost és minden egyes városban egy-egy dalt rögzít a legnagyobb (legjobb, leghíresebb) stúdióban. Méghozzá úgy, hogy a város zenei hatása érezhető a dalokban. És itt a lényeg, hogy az egész sorozat arról szól, hogy az adott városra milyen zenei stílusok voltak hatással, milyen híres együttesek/előadók vagy dalszövegírók/dalszerzők munkálkodtak. De nem az utóbbi pár évtizedről van szó, hanem néha a XX. század elején jelen lévő zenei irányzatokról is szó van.
Megszólaltatnak híres embereket: zenészeket, producereket, hangmérnököket, stúdió vezetőket, tv igazgatókat, stb… akiknek köze volt az adott város zenei ízlésének formálásában.
Ha mindez nem lenne elég, akkor fontos megjegyezni, hogy a sorozatot az HBO készítette. Ami szerintem garancia arra, hogy jó dokumentumfilmet lássunk. Természetesen a rendező, producer(ek egyike), interjú készítő nem más, mint Dave Grohl (az énekes). Valamint állítólag szó van arról, hogy a következő lemezüket is hasonlóan fogják csinálni, arról is ugyanilyen dokumentumfilmet készítenek, annyi különbséggel, hogy ezt már Európában veszik fel. Mekkora jó lenne már Angliában hallani a Beatlesről, Queenről, stb valamint mondjuk Németországban a Rammsteinről :D

Rotterdamban meg tolnák a hardcore technot :D, amugy megfogom nézni az első részt mindenképpen! Viszont europa számomra sokkal izgalmasabb lenne, zeneileg sokkal sokszinübb és igényeseb az öreg hölgy.

Lost room
West wing (Elnök emberei)
4400
Fringe
24

Tegnap kezdtem el nézni az Ascensiont.

Ez egy három részes minisorozat, már az első rész nagyon megnyert.

Moder family macbook pro-n jatszodo reszt kilatta? Zsenialis :)

The Walking Dead
The 100
Arrow
The Blacklist
Castle
Chicago Fire
Criminal Minds
The Flash
Game of Thrones
Hannibal - bár most azon gondolkozom, hogy abba kéne hagyni, nem igazán jön be az új évad.
Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.
The Originals
Supernatural
The Vampire Diaries
Vikings

huh összeírni is sok volt :D

Ez érdekes… Idén még nem kezdtem el nézni, de az előző évad szerintem a legjobb volt tavaly (mármint az összes sorozat közül amit nézek)!

Az előző nekem is nagyon bejött :smiley:

Rectify
ledaraltunk ket evadot, se autosuldozeseslovoldozeseskabszi, se csocsok, ellenben minimal parbeszedekkel, (szerintem/tunk) egy ertelmes es erdekes, izgalmas tortenet a Breaking Bad produceretol.

Még régebben a Revenge című sorozatot néztem. Nem is annyira a sorozat érdekelt, hanem a csaj. Elképesztően dögös volt.

Narcos, jo kis doku alapokra epult Netflixes minosegi Escobar csodalatos Kolumbiajarol.

1 kedvelés

Netflix! Épp most! :)

2 kedvelés

Babylon 5

Love: Igaz még az elejénél tartok, de egész szerethető karakterek vannak benne. Vagyis nem csak szerethető, hanem jól megírt, azaz mind érdekes.

Akkor Blacklist…

Szerintem a 3. évad kicsit gyengére sikerült eddig.

Nem túl acélos, de én James Spadert akkor is megnézem, ha a telefonkönyvet olvassa fel egy üres szobában.

1 kedvelés

A Sopranos-t minimum 3szor végignézte már, úgy gondolom minden idők legjobb sorozata műfajtól függetlenül. Viszont most megláttam egy újat!
A világ legjobb városában játszodik (de nem a legszebb oldalát mutatva).Persze biztos sokatok nem így fogja látni (de elötte gyorsan olvassátok el a könyvet is).

Az első évadot már nézem (most az első részt) lényegesen láványosabb a sopranosnal, nem igazán beszélnek olyan csunyán és nincs annyi vér. (viszont ennek sokkal több a valóságalapja).