iOS újratelepítése

Újra akarom telepíteni az iOS-t a telefonomon. Rettenetesen bugos lett az utóbbi időben és nem hiszem, hogy ez a rendszer hibája lenne.
Pl hihetetlenül belassul a telefon néha. Nem lehet felvenni a hívásokat. Bár a mai napig eddig legalább vissza tudtam hívni az embert, de most nem működött a húzás gesztus. Azaz a másik irányba sikerült elhúzni a képernyőt, de fel kellett oldanom a telefont, hogy vissza tudjam hívni az illetőt.
Mostanában előfordult olyan is néhányszor, hogy azt jelezte, hogy lejátsza a zenét a Music, hangerő fel van véve és mégsem jött egy árva hang sem a fülhallgatón. Ami persze lehetne hiba is, de a telefon újraindítása után egyből működött a fülhallgató.
És még sorolhatnám. Rettenetesen bosszantó lett mostanra a működése.

Szóval újra kellene telepíteni. De hogyan? Igazából már az alkalmazások nagy része iCloudban vagy más egyéb felhőben tárolja a dokumentumokat. Szóval nem szeretném backupból visszarakni a rendszert, hanem inkább minden alkalmazást újratelepítenék, ha kell. Amúgy is tele van olyan alkalmazásokkal amiket már nem is használok.
De mit lehet még érdemes lementeni? Névjegyzék, naptár, emlékeztetők, levelek, jegyzetek, fotók mind-mind az iCloudban vannak mentve. Pages és Numbers dokumentumok szintén. Levelek ugye a levél kiszolgálón.
Egyedül a Music Memos, amit tuti lementek, mert azt nem hiszem, hogy az iCloudban tárolja.
Jó persze a játékok mentéseit elvesztem. De azok nem érdekelnek.
Szóval milyen adatot kellhet még menteni?

Jelszavak?

Sms, uzenetek?
(En az sms parkolasok miatt orizgetem)

1 kedvelés

Jelszavak keychainben. SMS-ek meg szinkronizálódnak a gépre a Messages alkalmazásban. Elvileg. De ha elvesztem az smseket, akkor nem fog fájni a fejem miatta.

Ha nem tudod a csuszkaval felvenni, kezzel dorzsold meg a kozeledeserzekelot a fulhallgato mellett. Nem tudom, hogy jottem ra, de utana sikerulni szokott. Valszeg nalam elzsirosodik a plusz uveg rajta, ketnaponta biztos elofordul…

Kösz, ezt majd kipróbálom!

Na, ma újratelepítettem. Persze lesz majd vele szívás, hogy mindent újra be kell majd állítani, pl bejelentkezések, notificationök.
Az egyik bajom ugye az üzenetek, hogy 3rd party alkalmazások nélkül nem lehet átvinni a macről. De legalább megvan az összes, bár annyira nem fontosak…
Viszont amitől féltem az a Music Memos alkalmazás fájljai, de kiderült, hogy az is iCloudba ment, így teljesen meg is maradtak szerencsére.
És egyébként került egy új ikon is az egyik képernyőre:

1 kedvelés

En nem birnam ravenni magam, hogy egy full clean installt elkovessek, pl. elveszne 10+ ev osszes uzenete.

Egy ideig tartogatam en is, de egyszer elveszett es rajottem hogy teljesen ertelmetlen orizgetni.

Amig nem okoz valami problemat, nem nagyon szeretnem torolni a dolgokat. Egyetlen egy hatranyat erzem az Apple fele megoldasnak, az pont az, hogy nem tudok szelektiven backupolni/restoreolni. Ejj ebben mennyivel jobb volt a Windows Mobile es a PalmOS.

Ó, még egy dolgot találtam, amit kézzel kell “szinkronizálni”: ma reggel út közben zenét hallgattam volna, de újra le kell töltenem a dalokat. Fene, hogy ez nem jutott eszembe hamarabb. :(

Na, most hogy újratelepítettem a telefonom, a facebbok és messenger párost nem raktam fel. Így volt olyan (munka)napom, hogy reggel levettem töltőről és másnap reggel felkelve láttam, hogy csak 15%-ot esett az akksi. Persze időközben leszoktam a játékról reggelente, valószínűleg aznap nem hallgattam 1 órát zenét, viszont minden más tipikus használatban volt: internet, telefonálás, messages. Persze most meg az a gond, hogy a facebookot egyáltalán nem nézem, így az üzenetekről is szépen lemaradtam :)

Világvége…??? :slight_smile:

Van néhány ismerősöm, akivel messengeren tartom a kapcsolatot. Legalábbis ott is ritkán. Ők külföldön élnek. Szóval nem volt világ vége, csak eddig legalább a telefonomra megjöttek az értesítések. Amúgy facebookot már évek óta nem nézek. Korábban is csak azért indítottam el, mert bent voltam néhány csoportban és ott érdekeltek a történések. De már az sincs. Szóval ha nem indítom el a facebookot, akkor lemaradok az üzenetekről sajnos. A másik kapcsolattartó program a Skype. Amit szintén utálok :D

A telefon rendetlenkedese eseten (a zAsszony i6-a csinal furcsasagokat), ha a visszaallitast ugy csinaljuk meg, hogy csak az adat marad meg… az vajon eleg lehet?
Rohadtul nem szimpatikus hogy a fotok es az uzenetek eltunnek a telefonrol.

A hibajelensegek amugy az alabbiak:

  • Naponta tobbszor ad-hoc modon elnemul a telefon. Nem ertesit ha hivas vagy uzenet erkezik. Meg csak nem is villog vagy rezeg.
  • Neha osszekocolja a kedvencek listajat a hivasoknal.

Én legutóbb mindent töröltem az adatokkal együtt és mindent visszállítottam icloudból. Azóta nekem sokkal kevésbé bugos a készülék. Első tippre szerintem nem oldaná meg a problémákat.
Egyébként elvileg ha csinálsz a gépre egy biztonsági mentést, és utána iTunes-ból újrahúzod a telefont, akkor utána vissza lehet állítani a tartalmat a biztonsági mentésből. Legalábbis ha jól emlékszem.

Az stimmt, hogy a visszaallitassal a tartalom helyreallithato… de azzal ez a nyomorek hiba is megmarad :)

Hátha nem. Igazából szerintem érdemes megpróbálni, mert ha megmaradnak a hibák, akkor legfeljebb vesztettél pár napot.

Vegul maradt a os restore backup/restore nelkul.
A fotok visszakerultek egy kulon mappaba, az sms-ek meg txt file-ok formajaban a gepen.
Egyelore mukodik… (…de nem akarom elkiabalni)

nem leszek rovid:
a tortenet kezdete a duhongo rovatba nyulik vissza, a 13 iossel eljott nalam is az akku problema ideje a 6-n (persze lehet csak pont veletlenul), egy-ket het szenvedes utan bevittem az applehoz, ott azt tanacsoltak, hogy csinaljak egy 'clean install’t az segithet mert az o mereseik szerint (is) az akkum a koranak megfelelo 93% (1evesen), ma nekialltam, mert ez ugye nem 10 perc mindent manualisan visszatolteni, beallitani, sajnos ha itunesra kotottem akkor hiba uzenetet dobott amikor restorera kattintottam
1
ok, csinalom telefonrol a restoret, ami lefut, be is allitom az icloud fiokom, de nem csinalok backupbol restoret,
elsonek felraktam egy erdekes appot, marmint a viselkedese miatt erdekes, mivel a privacy beallitasai kisse furak, csatolnak par kepet, hogy miert:
75362467_551223542105505_2534861166631452672_n
75336326_958600604495300_2620241366969483264_n

77013146_3060493880633349_6466719420482846720_n

igen a facebook app beallitasai lathatok 3 kulonbozo telefonon 4 kulonbozo opcios listaval, az elso valoszinusithetoen a jol mukodo (Solar telojan), a masodik egy baratom 5se keszuleken, a harmadik a sajatom az restore elott, a negyedik pedig restore utan (meg ket restore es nem lesz mit beallitani;)

ezutan megprobaltam ismet egy itunes restoret egy wines gepen, legutolso verzios itunes-val ott is az elso kepen lathato hibat dobta,

most mar egyenlore visszaraktam icloudbol az egesz vackot, mert hasznalnam valahogy, amig kiderul mi lehet az a user error amitol ilyen allapotban van a keszulek, az akku tovabbra is hol igy hol ugy vacakol es merul le akar fel ora alatt is 80-90%rol 30 korulire, aztan megy meg 3 orat intenziven 30 es 15% kozotti toltessel, aztan van mikor 18% toltottsegnel csak ugy kikapcsol, de ez utobbi nem mindig fordul elo,

egyenlore kb ennyi a tortenet tomoren, ha valakinek van otlete mitol is lehet ez varom az otleteket es a megoldasi javaslatokat, en egyenlore egy 10 kilos kalapacsban latom.